Print

A falu története

Forrás: Perőcsény – a 750 éves település Darányi László, dr. Koczó József, Pásztor Csaba (Kiadó: Perőcsény Község Önkormányzata Perőcsény, 2004. 

 A települést elsőként egy 13. századból származó, 1398-ban átírt oklevél említi Pereuchean néven, de a középkori oklevelek még Preuchan és Preuchen néven is említik. Perőcsényt 1419-ben és 1423-ban vásárhelyként említik, a közép- és az újkorban magánföldesurak birtoka volt. 1437-ben Zsigmond király Mikolával, Orsánnal és Szokolyával együtt  elzálogosította Lévai Cseh Péter erdélyi vajdának.

 A perőcsényiek a falu lakosságát ősi magyar eredetűnek és a reformáció korától kezdődően reformátusnak tartják. A középkori oklevelekben, török és magyar adóösszeírásokban a magyar családnevek valóban többségben vannak , ugyanakkor a ma is élő családnevek közül a német Fidel Frydet, a Henzel Herneczel, a Bánár Bagner alakban már előfordult a 15.-16. században is, és ugyancsak német eredetről vall a Hevér családnév is. A német anyanyelvű lakosság jelenléte a község határában folyó bányaműveléssel hozható összefüggésbe. (A 18. század kezdetén lakosainak többsége magyar, harmada-negyede pedig szlovák nemzetiségű volt.)

Perőcsény a török hódoltság alatt is lakott település volt. Az 1570. évi török adóösszeírás szerint Peröcsín faluban 30 ház található, a családfők száma 45. 

A falubeliek által ma is „ szín református községként” jellemzett település az ellenreformáció idejében is megőrizte református hitét. Az oszmán uralom megszűnése után a felerősödött ellenreformáció a templomaiktól kívánta megfosztani a protestánsokat, ennek jegyében 1700-ban báró Balassa Ádám prépost bezáratta a perőcsényi templomot is. A falubeliek a harangokat a tóba rejtették, nehogy a katolikusok kezére kerüljenek. A helyi idős emberek úgy tudják, hogy a vallásüldözés idejében a templom ajtajában ült Drözsböt Gergely és Együd Mátyás. Amikor odaállított két lovas a templomkulcsot követelve, ők megtagadták annak átadását. A lovas katonák hiába lövöldöztek rájuk, nem fogta Őket a golyó, mert burokban születtek. Hazafi István perőcsényi lakos mesélte, hogy az 1950-es években a templom felújításakor a földben emberi csontvázakra bukkantak. A csontok között talált övcsatok, szúrófegyverek, sisakok arra engedtek következtetni, hogy a reformátusokat zaklató császári katonákat a helyi lakosok megölték, és holttestüket a templom melletti temető tömegsírjába temették.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő önkényuralmi időszakban a bécsi udvar minden nemzeti jelvény (?) viselését megtiltotta, és behódolási íveket küldött szét az országban . Pongrácz Lajos Hont vármegye jegyzőkönyveiből készült kivonata szerint „Perőcsény község lakosai a hódolati ívnek aláírásától vonakodtak”. A falu az egyéb tiltó rendelkezések, viselettel kapcsolatos előírások betartását is szabotálta.

A 20. század első felében a lakosság megélhetését a földművelés és állattartás mellett az erdő biztosította. A század két nagy világégése Perőcsényből is szedte áldozatait. A perőcsényi hősi halottaknak  két emlékmű is emléket állít: a templom alatti sziklára épített, az első világháború hőseinek tiszteletére állított turulmadaras obeliszk, valamint a község főterén 1994-ben elkészült a két világháború perőcsényi hősi halottainak emlékműve (Mindkét emlékmű Kép)

A második világháború eseményei közül kettőt külön is megemlítenénk. A hagyomány, a népi emlékezet szerint, amikor 1944/45 fordulóján a községet megszállta a szovjet hadsereg, a templomot lovaik számára istállónak kívánták használni. A padok egy részét ki is hordatták már, amikor egy ellenőrzést tartó magas rangú tiszt megpillantotta a szószék korona alakú hangvetőjén az ötágú vörös csillagot. Tisztelgett és parancsot adott az épület elhagyására. Úgy vélte, ahol ilyen szimbólum található, ott nem szabad lovakat tartani. 

A másik esetről írásos feljegyzés is készült. 1944 végén a parókiát is birtokba vették az oroszok. Az egyházi iratok (anyakönyvek, jegyzőkönyvek) egy részét Bolla Sándor segédlelkész gondoskodása mentette meg: sertésólba, pincébe rejtette, majd a község kitelepítésekor egy zsákban a hátán vitte magával.

Az 1960-as évek elejétől Perőcsény lakossága erőteljesen csökken. Ekkor még a falu össznépessége majdnem elérte az 100 főt. Ekkor még a falu legnagyobb munkaadója a termelőszövetkezet volt. A nagyüzemi szervezés idején a perőcsényiek nehezen álltak be a szervezet kötelékébe, de a hatvanas évek elején, mint általában máshol is, az önálló parasztság nagy része megadta magát és sorra léptek be a tsz-be. A hetvenes években a település lakói egyrészt a termelőszövetkezetből, másrészt az otthoni magángazdaságokból éltek.  

 -------------------

Perőcsény rövid története

A község első írásos említése egy 1254-59 között keltezett, majd 1398-ban átírt oklevélben Pereuchean. A XIII. században említik még Prenchan (vagy: Preuchan) néven, 1324-ben pedig possessio Preuchen vagyis  Perőcsény birtokként mint Hont vár tartozéka szerepel.

A község nevét a Földrajzi nevek etimológiai szótárában Kiss Lajos szláv eredetűnek tartja: szerinte a Prečani szóból származik, melynek magyar jelentése túlsó parton lakók. A helynevet a nyelvész szerint az Ipoly jobb oldalán élők adhatták.

Az alapító atyák a település helyének kiválasztásánál minden bizonnyal számításba vették a földrajzi környezetet, a természetes védettséget, hiszen a települést szinte körbefogják a hegyek és a dombok. A község nagy kiterjedésű (4154 ha) határában viszont több középkori település létezhetett.

A Pusztatemplom-lápa nevű dűlőben a régészek szerint /Felső-/Orzsány temploma állt, melyet egy 1733-as összeírás szögletes kövekből épített, könnyen kijavítható épületként mutat be. Falai az 1800-as évek elején még magasan álltak, köveit a Haraszti-major építéséhez használták fel.

A közeli, mintegy 2 km-re lévő Harangláb dűlő neve is templomos helyre, temetőre vagy kápolnára utalhat. Az 1800-as évek közepén a helyi hagyomány szerint a mostani Bagóles dűlő neve korábban Boldog Asszony völgye volt, s a közelben lévő helyek Remete kútja dűlő és Harangláb néven ismertek. Utóbbi dűlőnév ma is ismert. Hőke Lajos, Hont vármegye egykori levéltárosa jegyezte fel, hogy a XIX. század elején a Boldogasszony-völgyi búcsúhelyi templom romjai közül egy alabástrom dombormű a tésai templomba került. Tésán a római katolikus templomban valóban látható egy Máriát ábrázoló festett dombormű, melynek eredete bizonytalan. A helyiek szerint a sekrestyében levő díszes, festett, fából készült szentségtartóval együtt a perőcsényi határban hajdan állt középkori templomból származik. Nem tarthatjuk kizártnak, hogy az 1629. évi nagyszombati zsinat kiadványában, Pázmány Péter Appendixében szereplő, a Honti főesperesség plébánossal rendelkező egyházainak felsorolásában említett Boldogasszonyfalva e helyet jelöli.

A helyi hagyomány szerint a Hunt nemzetségbeli Salgó volt Perőcsény alapítója és első ura, aki várat építtetett az erdő mélyén, a 715 méter magas Várbércen. Borovszky Samu által szerkesztett Hont vármegye monográfiájában a váralján települt Salgófaluról is olvashatunk.

  A honti várispánság megszűnése után királyi birtokká vált Perőcsény határa adományként vagy zálogként magánföldesurak kezére került. Birtokosai közül megemlíthető Csák János, Harsundorfi Ölveng, Salgó vára, Salgói Miklós, Lévai Cseh Péter erdélyi vajda, Axamit cseh huszita zsoldosvezér, Ujlaki Miklós, lévai vár, a herceg Esterházy majd a Baráthi Huszár család.

 

   Először 1419-ben említik vásárhelyként, 1421-ben és 1436-ban vására nyilvános perbe hívás helyszíne.

A település keresztény egyházára utaló első írásos adat 1469-ből maradt fenn, amikor György nevű plébánosát említik. 1542-ben akkori plébánosa egy forint és 65 dénár tizedet fizetett. Pázmány Péter Appendixe szerint ugyanakkor 1629-ben is volt plébánosa!

A középkori oklevelekben, török és magyar adóösszeírásokban a magyar családnevek többségben vannak. Ugyanakkor a ma is élő családnevek közül a Fidel Frydet, a Henzel Herneczel, a Bánár Bagner alakban már előfordult a XV-XVI. században is, és ugyancsak német eredetre vall a Hevér családnév is. A német anyanyelvű lakosság jelenléte valószínűleg a község erdőségeiben is folyó bányaműveléssel hozható összefüggésbe.

Falunk a XVI. század közepén a török félhold uralma alá került,  az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírásában Perőcsín néven 30 házzal szerepel, a családfők száma 45, a férfi családtagoké 14. A hódoltság alatt is végig lakott település.

Talán a husziták Börzsöny-vidéki, jó száz évvel korábbi jelenléte is szerepet játszhatott abban, hogy vidékünkön meghallgatásra, befogadásra leltek előbb a reformáció lutheri, majd később kálvini tanai. Nagy Zoltán ny. református lelkész szerint Diósjenőn, ahol huszita központ volt, lehetetlen, hogy ne érvényesült volna a huszita tanok hatása. Ugyanakkor tudnunk kell azt, hogy egy időben Jenővel, Szokolyával, Orzsánnyal, Mikolával együtt Perőcsény is Axamit birtoka volt!

A református hitvallás követése helységünkben a Börzsöny vidékén a legkorábbiak közé tartozik: 1592 előtt már református gyülekezet működött itt. A galántai zsinat (1592) előtti évekre tehető ugyanis Szilágyi Benjámin István Synodáliáiban megőrzött, barsi és nógrádi lelkészek hitvallási szabályzatának megalkotása, melynek aláírói között szerepel Corvin Éliás, a perőcsényi eklézsia lelkipásztorának neve. 1650-ben Búcsi Máté prédikátor volt a község prédikátora.

Községünk lakói hitvallásukat az ellenreformáció vészterhes évtizedeiben is megőrizték. A helyi szájhagyomány szerint a török hódoltság korában vagy utána, az Isten házát tönkre akarták tenni. Ezt egy Drösböt nevű, keresztyén hitre tért török akadályozta meg: kidobta az ablakon a templomrongálókat. A toronyban két faoszlopon ma is látható rongálás nyoma állítólag ennek az eseménynek az emlékét őrzi.

1674-ben a pozsonyi különbíróság elé idézték Szokolai Pált, a község lelkészét. Nem esett a vértörvényszék áldozatául, mivel 1680-ban is a gyülekezet lelkipásztora. Ebben az esztendőben épült meg ugyanis az Isten házában a régi fenyőkarzat, melynek felirata megőrizte a prédikátor nevét. A török hódoltság 1685-ig némi védelmet nyújtott a reformált vallásúak számára.

Az oszmán uralom megszűnte után, I. Lipót korában a felerősödött ellenreformáció templomaiktól kívánta megfosztani a protestánsokat. 1700-ban báró Balassa Pál prépost bezáratta a perőcsényi templomot is. A falubeliek a harangokat a tóba rejtették, nehogy a katolikusok kezére kerüljenek. Helyi idős emberek úgy tudták, hogy a vallásüldözés idején a templom ajtajában ült Drözsböt Gergely és Együd Mátyás. Amikor odaállított két lovas a templomkulcsot követelve, ők megtagadták annak átadását. A lovas katonák hiába lövöldöztek rájuk, nem fogta őket a golyó, mert burokban születtek. A néhány éve elhunyt Hazafi István elmondásából tudhatjuk,hogy az 1950-es években a templom felújításakor a falak közelében meszes gödröt ástak. A földben emberi csontvázakra bukkantak. A csontok között talált övcsatok, szúrófegyverek, sisakok alapján úgy vélték, hogy a reformátusokat zaklató császári (osztrák) katonákat a helyi lakosok megölték, és holttestüket a templom melletti temető tömegsírjába temették.

A XVII. század végétől a herceg Esterházy család uradalmához tartozó faluba – eltérően néhány közeli, reformátusok lakta falutól – nem telepítettek német lakosokat. Az 1700-as évek elején végzett összeírások adataiból ugyanakkor kiderül, hogy a magyar családnevek mellett szlovák eredetre vallónevek is előfordulnak. A szlovák családok aránya a lakosság harmadát-negyedét tehette ki. Az 1715. évi összeírásban oppidum Perőcsényként vagyis mezővárosként említik községünket!

A XVIII. század végén megjelent országleíró munkában Vályi András professzor úr tömören az alábbiakat írja helységünkről:

Perőcsény. Perocani, Pilsen. Magyar falu Hont Vármegyében, földes Ura H. Eszterházy Uraság, lakosai katolikusok, ’s másfélék is, fekszik Kementzének szomszédságában, Honthoz két mértföldnyire, határja jó termésű, vagyonnyai jelesek, bora középszerű, jeles javaihoz képest első osztálybéli.

 Községünk református iskolájáról 1716-ból származik az első írásos említés: a Rákóczi-szabadságharc idején a korábban bezáratott templom önkényes birtokbavétele miatt a Hont megyei katolikus alesperes a magyar nyelv tanításának eltiltását követelte a helyi iskolában.  Első ismert iskolamesterét Etsedi Mihálynak hívták, 1749 – 1757 közötti működéséről tudunk. Igen becses emlékünk az 1789-ből fennmaradt Összeírás a tanításra rátermett gyermekekről 6 – 12 éve korig című kimutatás. Nagytiszteletű Balogh Mihály lelkipásztor és Sebestény András ludimagiszter 107 „tanköteles” gyermek nevét közli a lajstromban, amikor a község összlakossága 500 – 600 lélekből állhatott!

A jelenleg meglévő iskolaépületek közül 1877-ben az öreg /alsó/, 1907-ben az új /felső/ iskola készült el.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését követő önkényuralmi időszakban a bécsi udvar minden nemzeti jelvény viselését megtiltotta, és behódolási íveket küldött szét az országban. Pongrácz Lajos Hont vármegye jegyzőkönyveiből készült kivonata szerint „Perőcsény község lakosai a hódolati ívnek aláírásától vonakodnak”. A falu az egyéb tiltó rendelkezések, viselettel kapcsolatos előírások betartását is szabotálta.

Pesty Frigyes professzor úr helynévgyűjtésének helyi adatközlője Schus Sigmond jegyző úr. Igaz, csak egy éve lakta a falut, de kifaggatta a helyi öregeket, és részletesen bemutatta községünk 150 évvel ezelőtti állapotát, nem nélkülözve leírásából az okfejtést, tanácsosztást és a humort sem.

1pont szerint Peröcsény van Honth megyében, tartozik a Dunamelléki kerülethez, Ipolyi járáshoz, ’s székhelye Ipolyságh.

2ik pont. Perőcsény községnek egyedül egyféle neve volt, ’s jelenleg is van, más névről tudomás nints.

3ik pont. Hogy volt e hajdan e községnek más elnevezése? emlékezet erről sincs.

4 ik pontra nézve a Perőcsényi község régi lehet, már ezerötszázban van rolla emlités.

5ik pont. Hogy honnan népesitetett erröl se jegyzet, se tudomás nints.

6 ik pontra nézve a  név eredetéröl sem tudni semmit.

 

Perőcsény szépen hangzó magyar neve régi, nem lévén ok rá, hogy szebbel cseréltessék föl, a múltak homályába visze el az, hanem hogy ez nem első települési helye sött valo szinübb 3ik, azt az alábbiakbol véleményezhetni. A Mostani Község az említett Országút déli részén, az úthoz mérve igen 300 ölnyi mély völgyben, és pedig egy Katlanforma. Keletröl a Templom szi/k/laiból, délröl a Kormatol, L forma két bőv vizü, soha be nem fagyó, mosásra, marha itatásra, s fél mértföldnyi futása alatt, mely után az Ipollyal Orsány nevű malom és farakodónál egyesül; 3 malmot hajtó, igen jótékony forrás által keresztül futó mélyedésbe; el van rejtve, szalmás, rendetlen, szegényes épületekböl áll.

Első helye lehetett az ugynevezett Szegyinka völgybe, mely Tót név, Telepkét jelent. A második helye volt a még most is élő Puszta templom és Harangláb nevezet alatt ösmert szántóföldi dülőben… Lakosai – ha nevüket tekintjük – magyar, német s tót fajbeliek…

…Herczeg Eszterházy Ipoly Pásztói Uradalomhoz tartozik, kinek is ezen felül a Községben jelenleg 600 Ft-ot jövedelmező kortsmája, a Községgel közössen bírt 2 egykerekű malma, egy csinos  fő erdészi lakja, mely  ennek előtte Hont megye tulajdona volt, de elcseréltetett a Vmikolán székelő szolgabírói helyiségért, és egy alerdész lakja. Nem külömben a fönebb leiratott erdöségbe 6 selléri házra, kik örökös favágás és fuvarozást tellyesítenének és száraz pataki csinos épületekkel felszerelt juhász majorja van. Tagosztály 864be létesült.

Bagóles, hol bagoly volt a sasok hívója, miket az itt szalasoló katonatisztek lesből lövöldöztek, hivatott az elött Boldog Asszony völgyének. Nem messze lévén hozzá a Remete kútja dűlő, harangláb és Puszta Templom, melynek falaiból még most is élő emberek madarakat szedtek, elhordattak, s a mostani haraszti major épült belőle. Mondják, hogy valamikor butsú járó hely volt a Szent Kúthoz, most a kútnak semmi nyoma.

A Templom allyi forrást kár meg nem visgálni, ez soha be nem fagy, minél nagyobb a hideg, annál melegebb. Helybeliek sebek gyógyítására és fürdő készítésére használják, csúzos, köszvényes sebeket gyógyít.

1875-től a Huszár család birtokához tartozó település lakossága az 1880-as népszámlálás adatai szerint 1020 fő volt, közülük 847 református, 137 római katolikus, 28 izraelita és 7 evangélikus vallású.

Külterületei 1900 körül: Haraszti puszta, Perőcsény major, Bányatelep, Paptag.

A XX. század első felében a lakosság megélhetését a földművelés és állattartás mellett az erdő biztosította. A század két nagy világégése a községből is szedte áldozatait. A templom alatti sziklára épített, az első világháború hőseinek tiszteletére állított turulmadaras obeliszken kívül 1994-ben a község főterén elkészült a két világháború perőcsényi hősi halottainak emlékműve.

A második világháború eseményei közül kettőt külön említést érdemel. A hagyomány, a népi emlékezet szerint, 1944/45 fordulóján a községet megszálló szovjet hadsereg a templomot istállónak akarták használni. A padok egy részét ki is hordták már, amikor egy ellenőrzést tartó magas rangú tiszt megpillantotta a szószék korona alakú hangvetőjén az ötágú vörös csillagot. Tisztelgett, és parancsot adott az épület elhagyására. Úgy vélte, ahol ilyen szimbólum található, ott nem szabad lovakat tartani. Az esetről a parókián található, 1945. július 3-án kelt jegyzőkönyv másként „emlékezik”:

Az egyházi épületek kisebb nagyobb mértékben kivétel nélkül mind megrongálódtak. A régebbi iskola épülete, a templom egyik oldala, a paróchia melléképülete aknatalálatot kapott. A kerítések leromboltattak, s több épület belseje majdnem lakhatatlanná, illetve használhatatlanná vált… Templomunk kívül is, belül is oly rongálódást szenvedett, hogy mind a mai napig nem tudta a gyülekezet kijavítani. Itt említjük meg, hogy az orgonát is összezúzták barbár kezek. Meg kell említeni még azt is, hogy templomunk belsejét többször megszentségtelenítették illemhelynek nézvén azt, és a lelkész padjában lévő szertartási és énekeskönyv lapjait használták testük bizonyos részének megtisztítására az elvégzett szentségtelenítés után.

Az Úrasztali terítők, az egyik kehely, kenyérosztó ezüst tányér és bortartó régi ónkancsó eltűnt. A kegyszerek Csenki István és Czíria Lajos egyházgondnokoknál voltak elrejtve, s az egyik helyen kiásták, és elvitték. Az egyház irattárát szétszórták, legnagyobb részben megsemmisítették. …

Az egyházi anyakönyvek és jegyzőkönyvek Bolla Sándor segédlelkész gondoskodása folytán – ki azokat hol sertésólba, hol pincébe rejtegette, a kitelepítéskor zsákban a hátán hurcolta – bár kissé megrongálódva, de megmaradtak. Az egyház Wertheim szekrénye összezúzatott. A benne lévő értékek, készpénzben 1400 P és búzakötvények nagy része eltűntek.

Az iskoláknál a belső berendezés, padok, szekrények, táblák, szemléltető képek s egyéb tanítási eszközök, ifjúsági és tanítói könyvtár, naplók, anyakönyvek mind megsemmisültek, az újabb iskola tanterme használhatatlan. Sem ajtó, sem ablak nem maradt rajta.

  Perőcsény második világháborút követő településtörténete sokban hasonlatos az Alsó-Ipoly-völgy többi községééhez.

   1945-ben földosztó bizottság, majd a Hangya szövetkezet helyett földműves-szövetkezet alakult, 1954-ben pedig „Április 4.” néven létrejött az első tsz. A lakosság megélhetését a földművelés, állattartás és erdei munkák mellett mindinkább a málna, majd ribiszke termesztése biztosította.

   A termelőszövetkezetet előbb a tésaival majd a mikolaival egyesítették, központja azonban Perőcsényben maradt. A megélhetés kényszere az 1960-as évek elejétől egyre több fiatalt s családot hajtott el Magyarország különböző szegleteibe, többen külföldön keresték boldogulásukat. A családi munkán alapuló bogyósgyümölcs-termesztés a szedés időszakában összehozta a rokonságot. Az 1950-60-as években megújuló falukép még azt jelezte, hogy a nehéz, kitartó, szorgalmas munka gyümölcse Perőcsényt gazdagítja. Az 1970-es évektől kezdve már inkább Vác, Esztergom, Dunakeszi, Balassagyarmat és Budapest lakásállományát gyarapították a perőcsényi málnából, ribizliből.

   Időközben a közigazgatásban, „önkormányzatiságban” is változások történtek: Perőcsény Vámosmikola társközsége lett. Erre az időszakra tehető, hogy szép fekvésű községünket felfedezték a kikapcsolódásra, pihenésre, rövidebb-hosszabb megtelepedésre vágyó városi lakosok, majd külföldiek: hollandok, belgák, németek. A helyiek és a „betelepülők” között példaértékű együttélés alakult ki.

   Az 1990-ben visszanyert települési önállóság, a helyi hagyományok ápolása, újjáélesztése, a nyugdíjba kerülők egy részének visszaköltözése sem tudta/tudja megfordítani azt a folyamatot, mely az állandó lakosság apadásával jár.

 

Források és felhasznált irodalom:

A Perőcsényi Református Egyházközség irattárában található anyakönyvek, jegyzőkönyvek, körlevelek.

A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai I. 1526 – 1760 Szerk.: Köblös József és Kránitz Zsolt, Pápa, 2009.

Pest megye műemlékei I-II. Szerk.: Dercsényi Dezső. Magyarország Műemléki Topográfiája. Budapest, 1958.

Pest megye régészeti topográfiája XIII/2. k. A szobi és a váci járás. Szerk.: Torma István. Magyarország Régészeti Topográfiája 9. Budapest, 1993.

Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából – Hont vármegye és kiegészítések. Az Országos Széchényi Könyvtár Pesty Frigyes gyűjteményének 33. kötetéből közreadja: Bognár András. Pest Megyei Téka 7. Szentendre, 1984.

Darányi László – dr. Koczó József – Pásztor Csaba: Perőcsény – a 750 éves település. Perőcsény, 2004.

Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története I-II. k. Pozsony, 1998.

                                                                                  Koczó József