Print

A perőcsényi tájház felújítási munkái

 

Perőcsény Pest megyében, az Ipolytól nem messze, a Börzsöny egyik völgyében található zsákfalu. A település több mint 700 éves múlttal rendelkezik, a középkorban komoly mezővárosnak és vásárvárosnak számított. A helység neve a szláv “precani” szóból ered, jelentése “túlparton lakó”, nevével először egy 1324-es oklevélben találkozunk. A hagyomány szerint a Hont-Pázmány nemzetségből származó Salgó család alapította a falut, akik az erdő mélyén, a Várbükk csúcson a Salgóvárat építették. A 18. század elején lakosainak többsége magyar, harmada-negyede pedig szlovák nemzetiségű volt. A perőcsényiek a falu lakosságát ősi magyar eredetűnek és a reformáció korától reformátusnak tartják. Az 1960-as évek elejétől Perőcsény lakossága erőteljesen csökken, napjainkban kevesebb, mint 350 fő. Az őslakosok és betelepülők mellett jelentős az „üdülők” aránya. Ők azok a nem állandó perőcsényiek, akik hétvégéket vagy üdülési szezonokat töltenek itt, kikapcsolódni, pihenni járnak a faluba.

 A 80-as évek végén vásároltam egy parasztházat a faluban és elkezdtem visszaállítani az eredeti formáját, eközben a közösség életét is igyekeztem mozgóképen megörökíteni. Egyévtizeden keresztülkészítettem dokumentumfilmet „ZSÁKFALU – avagy, amíg a temető eléri a postát” címmel. A film egy tájháznak kiszemelt, régi paraszti épület egyre romló állapotával is foglalkozott.

1992-ben még állt a melléképület

 A telket a kilencvenes évek elején holland „telepesek” segítségével vásárolták a Perőcsényért Alapítvány számára, a rajta levő régi épületet pedig az örökös a közösségnek ajándékozta. A film 2007-es falubeli bemutatója alkalmávalfelhívtam a közönséget, hogy társadalmi munkában kezdjük el a ház felújítását, még annak összedőléseelőtt. Az épület akkor már műemléki védelem alatt állt (lásd: a 2006. május 8-án kelt 450/1320/4/2006 üi. számú határozat, Perőcsény, Felszabadulás tér 9. sz. 819/1 hrsz. alatti ingatlanon álló lakás és melléképület tájházzá alakításáról). 2007. július 1-jénbejelentettük a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak a felújítási munkák megkezdését. A terveket Kátai Éva építészmérnök készítette.

2007-ben ez volt az állapot

Összeomlás fenyegette az építményt

Legelőször baltával kivágtam a vályogból a korhadt ablakokat keretestől és a szomszéd faluban, Kemencén Vass Mihály asztalost kértem meg a pontos másolatok elkészítésére az eredeti vasalatok megtartásával, illetve után-gyártásával.                     

 Együd Géza, a 85 éves perőcsényi kőműves keze nyomán újra épült a korábban lebontott és befalazott külső kemence. A ház hátoldalán jól láthatóak voltak a korábbi kemence nyomai, mely feltehetően helyszűke miatt szorult kívülre. A belső tapasztásra, simításra kistermetű asszonyt kellett választani, aki a konyhába nyíló kemenceajtón befért. A nyitott kéményes konyhába összesen négy füstnyílás csatlakozik: az első és a hátsó szoba egy-egy kályhacsöve, a konyhai tűzhely, vagyis a rakott masina és végül a kemence füstbevezetője.

                   

 A ház hátulján ekkor már több helyen omladozott a fal. Az istálló hátsó falát teljesen újra kellett építeni. 70-80 cm megépítése után 8-10 nap szünetet iktattunk be a száradáshoz, hogy a kövek ne csússzanak szét a még nedves agyagon. Az építés alatt aládúcolással rögzítettük a gerendákat. Az épület falai főleg terméskőből, illetve homokkőből készültek jó minőségű agyag kötőanyaggal. A kövek felületén több helyen faragás nyoma is látható, de többnyire a jól kiválasztott un. pofakövek adták a sík felületet. A 25 méter hosszú lakó- és gazdasági épület hiányos, sérült tapasztásának teljes eltávolítása és a 8 méter mély, terméskövekből rakott kút tisztítása párhuzamosan folyt.

                      

 A kútnyílásból vaskályha, hűtőszekrény, gáztűzhely került elő – valakik így gondolták betemetni a remek forrással rendelkező kutat. Tölgyfából készült el az új kerekes kút faszerkezete, melyhez a mintát a falu egyik régi kútja szolgáltatta. A százévesnél öregebb hengert egy régebben elpusztult kútról mentettük át, a meghajtó kerék kisebb szekérről került oda. Lebontottuk a betonoszlopokra feszített drótkerítést, feltörtük a beton alapzatot, hogy helyébe szélezetlen akácfából palánkkerítést építsünk. A kapuoszlopok díszítéséhez a temető kopjafáiról vettünk egyszerű mintát. 

 A kőből-sárból épített házfal tapasztásán sokan vettek részt a faluból. Darányi Lászlóné „Seres” Eta lelkes szervező munkájával haladt a munka. A munkák ilyen mértékű kiszélesítése elképzelhetetlen hiteles személy, helyi szervező erő nélkül, akinek van indíttatása és bátorsága bárkit - akár az utcán is - megszólítani, hogy jönne ezt vagy azt segíteni. Voltak, akik az agyag gyűjtésében, szállításában szorgoskodtak, voltak, akik a tapasztásban jeleskedtek. Általában férfiak keverték a pelyvás agyagot régi fürdőkádakban. A váci malomból beszerzett pelyva (törek) gabonamagvakkal volt tele, ezért a tapasztásban hamar csatornákat fúrtak a falánk egerek. Nem egyszer baltával aprítottunk fel a szalmazsákokból származó szalmát a pelyva pótlására. Előfordult, hogy egyszerre 8-10 asszony is tapasztotta a falakat, majd a simítást több rétegben, hígabb lótrágyás, agyagos keverékkel végezték. A már teljesen sima, száradó falakat négy rétegben meszelték be enyhén homokos mészoldattal.

A közös munka lelkesítette a falubelieket és a külső erőket is. Többen a brigádok táplálásában vettek részt: az együttesétkezések is részei a közösségi érzés alakulásának. Egyszerre folyt a belső faltisztítás és a mennyezeti faborítás lángmentesítő, konzerváló kenése. A kamrából és a belső szobából valamikor egy második lakást alakítottak ki. Az ajtó visszafalazásával helyreállítottuk az eredeti állapotot (első szoba, pitvar-konyha, lakószoba),így visszaállítottuk a kamra funkcióját is. A műemléki felügyelőség szigorú előírásait már az építési terveknél figyelembe vettük, ám az igazi tapasztalatokat a bontás-helyreállítás során gyűjthettük be: a tapasztás eltávolításakor vagy az omlások mentén a falak sok mindent elmondanak. Az építés technológiáját onnan lehet a legjobban tanulmányozni, illetve átvenni. Ahol ezekből a jelekből a ház korábbi élete is kiolvasható volt, ott igyekeztünk az eredeti formákat visszaállítani.

A berendezett tisztaszoba

Egy perőcsényi fiatalember, Pásztor Csaba évtizedes kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye volt, hogy a tájház berendezése viszonylag könnyen megtörtént. Kivétel nélkül minden darab a faluból került elő. Az építés idején is rendre megjelent a kapunál valaki a faluból hóna alatt egy-egy régi tárggyal: „Van-e már ilyesmi a gyűjteményben? Mert szívesen odaadom…” A lakóház berendezését úgy alakítottuk, mintha ma is egy család élne benne:igyekeztünk elkerülni a múzeumszerű túlzsúfoltságot, célunk a mindennapi élet bemutatása volt. (Többfelé találkoztunk ugyanis olyan tájházakkal, amelyek nem is múzeumra, hanem inkább szűkös néprajzi raktárra hasonlítottak.)

                         

2007. október 22-én kis házi ünnepség és kulturális műsor keretében adtuk át a falunak a tájház addig elkészült részét, a lakóházat és a kamrát. A falubeliek és „gyüttmentek” az építés-berendezés során több mint 2900 óra társadalmi munkát végeztek.                    

Diákok gyűjtik a követ az építéshez

 2008-ban folytattuk a munkát a teljesen leomlott gazdasági melléképület felépítésével. A budapesti Petőfi Sándor Gimnázium – Farkas Edit tanárnő vezetésével – több akcióban brigádokat szervezett és diákok, tanárok segítettek az építésben. A romokat visszabontottuk az ép részekig, majd sár, kő és vályog felhasználásával újra építettük a kéthelyiséges épület falait. Az ép vályogtéglák gyűjtése folyamatos program volt, amikor valamit elbontottak a faluban. Szükség volt rájuk a melléképület ajtóinak és ablakának egyenes falszakaszaihoz, valamint a sárgerendák körbeépítéséhez. De beáztatva azokból nyertük az építéshez, tapasztáshoz szükséges pelyvás agyagmennyiséget is. A teljesen elkorhadt, törött gerendák helyett még használható régi keményfa gerendákat szereztünk be lakóházak bontásából.

 Megácsoltuk a tetőt és régi cseréppel fedtük be a tervezett magtár és a famegmunkáló műhely tetejét. A törmelék eltakarításával fejeztük be a munkát a tél beállta előtt. Az utca felöli gyalulatlan, szélezetlen akác deszkából készült palánkkerítést kétszárnyas kapuval zártuk. A munkálatok minden részletéről bőséges fotódokumentáció készült. Ebben az évben a közösség több mint 1900 társadalmi munkaórában dolgozott a tájház építésén. Külön említést érdemel Keresztúri János segítsége. A munkákról több alkalommal beszámoltunk a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műemléki Felügyelőséghez küldött levelekben (műemléki felügyelők: Fehér Judit, Zsanda Zsolt). 

 2009 nyarán folytattuk a munkát a melléképület tapasztásával. Egy kettes hidasólat is költöztettünk a hátsó udvarba. A származási helyén megszámozva darabokra szedtük az építményt és a tájházhoz szállítottuk. Az eredeti illesztések szerint, szög és csavar használata nélkül állítottuk össze, az elkorhadt részeket bontásból származó fagerendákkal, deszkákkal pótoltuk, végül Xyladecor konzerváló oldattal ecseteltük a faanyagot. 

A földvezetékhez ásnak árkot a diákok

 A tájház sokoldalú működtetéséhez 40 méter földvezetéken vezettük be a villanyt. Az épületben rejtett aljzatokból tudjuk használni az áramot szükség szerint. A tél beálltáig 1250 óra társadalmi munkával gyarapodtunk a „Petőfi-brigád” jelentős részvételével. Ősszel a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület oklevéllel ismerte el közösségünk munkáját és a legszebb helyi védelem alatt álló épület témában első hellyel jutalmazta a Perőcsényi Tájházat.

 2010-ben befejeztük a melléképület belső és külső tapasztását, többrétegű meszelését. Az első és hátsó oromzatot fonott vesszővel zártuk le. A közeli Szalkán az ottani tájház asszonyai készítették el a vesszőfonást. Az épületben paraszti famegmunkáló műhelyt és egy magtárat rendeztünk be. A faluban jelentős barkácsoló tehetségek éltek: Gere Lajosés Mezei István számos, saját készítésű, remekművű szerszáma nyert itt elhelyezést. A hátsó udvar is újabb építménnyel gazdagodott: odaszállítottunk és felújítottunk egy tipikus perőcsényi kukoricagórét. Kilenc ember kellett az építmény megemeléséhez. Két hosszú gerendán csúsztatva, traktorral húztuk el a tájházig. A góré alja már elkorhadt, hiszen sokáig a nedves földbe süllyedve állt. Oldalára fordítva, szétszedés nélkül sikerült kicserélni az elpusztult talapzatot. A góréba belefoglaltuk az utcai villanyoszlopról érkező áram befogadó építményét és a villanyórát is, ami így teljesen rejtve marad a látogatók elől. 

Kukoricagóré rejti a villanyórát

 A kerekes kúthoz vályú készült. Az építés kezdete óta összesen 6050 óra társadalmi munkát teljesítettünk az építkezésen.

 2011 májusában földmunkákkal, az udvar egyengetésével indult a felújítás újabb szakasza. A Leader-program keretében, vidékfejlesztési pályázaton nyert keretből és igen jelentős társadalmi munkával elvégeztük a 25 méter hosszú lakóépület teljes tetőcseréjét. 

 A faszerkezet (gerendák, szelemenek, szarufák, fogópárok, tetőlécek) tartósítását, lángmentesítését, gomba- és féregtelenítését részben merítéssel, részben kenéssel biztosítottuk. Új, impregnált szarufákra, tetőlécekre cseréltük a teljes tetőszerkezetet. A hat méteres keményfa keresztgerendák közül három törött volt, ki kellett őket egészíteni, egy korhadtat pedig kicseréltünk. Egységesen régi cserepekkel borítottuk a tetőt. A kúpcserepeket disznószőrös kikenéssel tettük fel. Az istálló tapasztott deszkamennyezete elkorhadt, életveszélyesé vált, teljes cserére szorult. Az ereszalja deszkázatának megújítását is megoldottuk öreg deszkákból. A záró deszka körbefutó mintáját a falu öreg házairól másoltuk le. Az épület végén kiegészítettük az istálló falát támasztó terméskő támfalat, a lakó- és melléképület közötti emelkedőre biztonságos lépcsőt és kapaszkodó korlátot építettünk. 

 A palánkkerítést újabb 10 méter megépítésével folytattuk. Bár a munkálatok folytatására természetesen még szükség volt, kértük a használatbavételi engedély megadását. 

Az elkészült tető

  A tájház rendeltetésszerű működtetésre alkalmassá vált. Ettől az évtől kezdve rendre helyet adott községi rendezvényeknek: a falunapok alkalmával évről évre szabadtéri koncertek helyszíne a gazdasági udvar, a „Perőcsényi 7vége” résztvevői a „Könyvkupac”-akciók során fateknőkbe és kosarakba pakolt könyvek ezreiből válogathatnak egységáron. 2014 augusztusábanKalotaszegi népviselet címmel fotókiállítás került a hófehér falakra.  Több éves hagyomány az is, hogy az ősz folyamán budapesti és svájci középiskolás csoportoknak rendezünk vetélkedőket a tájház gazdag gyűjteményéből, s a fiatalok a tájház körüli fizikai munkákból is kiveszik a részüket. 

Méhes fonott méhkasokkal

 2012 óta nyaranként folytattuk a munkát. Régi faanyagból bedeszkáztuk a gazdasági melléképület mennyezetét. A padlás letapasztása még hátra van. Különböző eszközök, duplikátumok, faanyagok tárolására fogjuk használni. A szellőzés a fonott oromzatokon keresztül biztosított. A faluban gyűjtött fonott méhkasokhoz méhest építettünk. Három oldalának fonott vessző falát magyar és holland diákok tapasztották be. A lakóházzal párhuzamosan, a szomszéd felől elkezdtük építeni a fonott vesszőkerítést. A hosszú épület mögött a dombról lefutó esővíz elvezetésére árkot ástunk, amit geodéziai hálóval béleltünk és folyami kaviccsal töltöttünk fel. A község két tűzoltó kocsija (tartálykocsi és fecskendő) pusztulóban volt, nekiláttunk a felújításnak. Elhelyezésükre a lakóépület mögötti gazdasági udvarban egy 35 négyzetméteres, ún. szárazhel’ megépítésével teremtettünk lehetőséget. Tetejét régi cseréppel fedtük, három oldalról pedig hézagosan bedeszkázzuk, hogy az eszközöket valamelyest védjük az időjárás viszontagságaitól. Itt további paraszti eszközök tárolását, bemutatását is megoldjuk (szekér, szán, eke, borona, melyek szintén a faluból származnak).Az épület gerendái fölött, a tető védelmében maradék építési faanyagokat tárolunk.

 Az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, az ICOMOSmagyar bizottsága 2014-ben a Példaadó Műemlékgondozásért Díjat - többek között - a perőcsényi Tájháznak ítélte oda. 

 A perőcsényi tájházat néhány asszony gondozzatársadalmi munkában: Vargáné Együd Erzsébet, Fidel Ilonka, Csenki Istvánné Irma, Mezei Etus és Mezei Ibolya. A felújítás, illetve építés természetesen még nem ért véget. Hátra van még a lakóépületben található istálló belső felújítása is. Az eredeti formában két ló, két tehén számára rendezünk be állást és jászolt. A gazdasági udvarban megépítjük a korábban elbontott 10x5 méter alapterületű csűrt. Különleges kőműves- és ácsmunkát jelent a régi pajtaépület visszaállítása. Kő-, sáralapra fa felépítménnyel készül. Az udvar felöli oldalát 8 méter szélességben harmonikaszerűen kinyitva színpadként is működhet. A gazdasági udvart domboldal határolja, ami aréna-jelleget ad a térnek, ezért kiválóan alkalmas lesz szabadtéri községi rendezvények megtartására. A pajta-színpad zárja a hátsó udvart az utca felé.

 

A tájházat élő közösségi helynek szánjuk. Amellett, hogy múzeumszerűen biztosítjuk az ide érkező közönség számára a látogatást, itt működhet a helyi népdalkórus, itt szervezik az asszonyok a hagyományos őszi szilvalekvár-főzést, többen járnak ide szőnyeget szőni a felállított szövőszéken. A nyári időszakban „Szünidei iskolát” szervezhetünk a kicsinyeknek, ahol a régi életformával, népi játékokkal, énekekkel, játékkészítéssel ismerkedhetnek meg. A középiskolás korosztálynak kézműves tábort tervezünk, ahol a népi szövés, fonás, fafaragás technikáját, népi ételek elkészítését tanulhatják, gyakorolhatják. Fotótáborban tanulhatják a fényképezés technikáját és tanári segítséggel örökíthetik meg a környék látnivalóit. Meghívott festőművészek mellett gyermekek is részt vehetnek a festőtábor munkájában. Ez utóbbit már három éve megrendezzük - nagy sikerrel.

 

Dr. Buglya Sándor

 a tájház felújításának szervezője